Oldalak

2011. június 28., kedd

Időnként úgy érezhetjük...

Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél a piszkos utcán sodor, úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol.

De senki sem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem:

kisebb - nagyobb mértékben MEGTERVEZHETI az útirányát, és KöVETHETI IS.
L. Ron Hubbard

Hajlandó küzdeni?

“Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.

Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes.”

(Judith Sills)

Itt és most...


"Itt és most"!
Milyen sokan menekülnek, keresik önmagukat. Keresik azt a helyet, ahol
sokkal szebb és jobb minden. Változtatják a környezetüket és lakhelyüket, a
jobb munka és megélhetés reményében. Egyet nem vesznek figyelembe:
"Mindenhol egyetlen dolog ugyanaz és az saját maguk" Mindenhová, viszik
saját magukat. Ha viszik az érzelmeiket és gondolataikat is, mindig minden
ugyanaz lesz, máshol is. Mi formáljuk az életünket és nem az élet formál
minket.
Mi vagyunk a saját életünk rendezője és főszereplője is. Lehet, hogy a
színfalak változnak, a szerep az semmit nem fog változni. Ha lenne egy olyan
hely, ahol mindenki boldog és sikeres lenne, mindenki ott tartózkodna.
Ugyanazon tevékenységet, egy helyen és időben végző emberek között is
vannak elégedettek és elégedetlenek. Ugyanazt azt a pénzt viszik haza,
ugyanazt az időt dolgozzák le és ugyanazt az elismerést kapják, viszont
másképpen élik meg. Más az érzelmi háttér, mert van aki élvezi és van aki
mindig mást akar, mint ami éppen van.
-Aki mást szeretne, annak mindegy, hogy éppen hol van. Soha nem lesz
elégedett, bárhová is megy. Ezek azok a törtető emberek, akik feljebb és
feljebb lépednek a ranglistán és úgy élik le az életüket, hogy semmi soha nem
elég.  -Aki viszont élvezi a tevékenységét, tudja magáról, hogy minden azért
működik, mert Ő működteti. Ezek azok a törtető emberek, akik feljebb és
feljebb lépkednek a ranglistán, és úgy élik le az életüket, hogy minden értük
van. Élveznek minden történést, nem vágynak csak egyszerűen utaznak és
boldogok, itt és most.
Éld az életedet igazi színészként és tudd Te hozod létre a színfalakat az
érzelmeiddel és a rendezői képzeleteddel. Minden azért történik, hogy
informálódj és tanulj. Hiába elégedetlenkedsz, a reményeid megvalósulnak,
ha abbahagyod a reménykedést és elfogadod az életedben való részvételedet.
A részvétel, akkor valósul meg ha beismered magadnak, senki rajtad kívül
nem felelős érted és a körülményeidért. Ha változást szeretnél, először kezd a
hozzáállásoddal, ezek után a változás elengedhetetlen lesz

forrás: http://www.tudatosan.hu/

2011. június 27., hétfő

Párkapcsolat


A párkapcsolat, azért jött létre, hogy téged szolgáljon. A te igényeidet elégítse
ki. Nem másért, csak a boldogságodért.
Az egyedüllét, azért jött létre, hogy téged szolgáljon. A te igényeidet elégítse
ki. Nem másért, csak a boldogságodért.
A szerelem, az érzelmek Kánaánja. Van aki boldoggá lesz tőle, és van aki, 
végig szenvedi. Nagyon szélsőséges, megfogalmazhatatlan érzés.
Akkor vajon milyen lehet a szerelem? Milyen lehet az igazi szerelem?
Van aki megéli és van aki kihagyja az életéből.
A singlek szenvednek a párkapcsolat hiányától, a hosszas párkapcsolatban
élők pedig a párkapcsolat meglététől.
Mi lenne ha „elfelejtenénk” a szenvedést. Nem lehet baj az is: ha veled van és
az is, ha nincsen veled. Bármi megeshet, bármire lehet találni okot.
Ha figyeltél, észrevetted, nem az a fontos, hogy mi történik, hanem az, hogy
hogyan érzed magad.
Az érzelmeid megadják a löketet az életednek. Az érzelem dús élet, azt jelenti,
éld meg azt ami van és ne akarj mást. Ne beletörődj, hanem tudd, ezt is
kialakítottad és alakítod ma is.
Mert akinek nem tetszik az ami van, az mindig mást akar.
Az éremnek két oldala van, de te dobod fel az érmét vagy megkérsz rá valakit, 
teljesen mindegy.  Fej lesz vagy írás, a kérdés mindig az, „hogyan érzed
magad”
Az elfogadás a legmélyebb szeretet. Arról a szeretetről vagy szerelemről
olvasol, ami belőled árad. Amennyire elfogadod magad, annyira vagy képes
szeretni önmagadat és mást is.
Ha nem más kint mint bent, ezért a párod vagy a leendő párkapcsolatodban is
ezek az érzelmek lesznek dominánsak, amik lejátszódnak benned. Érdekes
mondás, „Szarból nem lehet várat építeni” Pedig lehet, de milyet? Jó
érzésekből jó helyzetek lesznek. Az elégedettségből, pedig elégedett élet.
Az, aki ösztönből tud csak szeretni, annak a szerelmi élete is egyszer „fent”
egyszer „lent” lesz. Állandóan szakítani, veszekedni akar, nem ismeri a másik
és ő sem önmagát. Egyszer kedves, aztán verekszik, féltékenykedik, sikoltozik.
A lényeg, csak hisztizik és meg akarja változtatni a másikat, mert magát
képtelen.
Erre az emberre mondják, hogy „nem tudja mit akar”. De joggal kérdezhetnéd
meg, hogy ki mit akar? Mert folyamatos hullámzásban van, nem tudja a
helyzeteket kezelni, ezért hárítja a felelősséget a másikra. Majd ő megoldja
helyettem, ha nem tetszik „lehet menni”
Egyet tudok tanácsolni. Figyeld, ne az érzelmeid határozzanak meg, ne ők
irányítsák az életedet. Szeretettel fordulj magadhoz és másokhoz is, élvezd a
jelen helyzetedet, éld meg teljes tudatosságban.
Mert az érzelmeidre, te vagy a legnagyobb hatással. A párkapcsolatod vagy
annak hiányára te vagy a legnagyobb befolyással. Bárhogy befolyásolhatod az
életed. Olyanná teheted, amilyenné csak akarod.

forrás: http://www.tudatosan.hu/

"Tudatos" egészség: a legalapvetőbb...

Azért nem a betegség, mert soha nem voltam eddigi életemben olyan nagy
beteg, amiről be tudnék számolni neked és hiteltelenné válnék a szemedbe.
Okos madárnak, aki olyanról beszél, amit soha nem élt meg.
Orvos sem vagyok, nem tudok diagnózisokat felállítani és hosszasan beszélni
az aktuális bajaidról.
Abban viszont nagyon jó vagyok, hogy maradj egészséges vagy alakítsd vissza
a tested az eredeti állapotba. Már fogantatásod pillanatától kezdve legalább
120évi használatra van kitalálva a tested.
Az életedben pedig vannak olyan helyzetek, amik nehézséget jelentenek
számodra. Úgy érzed magyarázatot kell adnod magadnak és másoknak is, erre
nagyon jó ok a betegséged. Persze senki nem akar szándékosan megbetegedni.
Ha rá látsz arra mi elöl menekülsz, akkor lehetőséged lesz szembenézni a
problémáiddal. Lehetőséged lesz a gyógyulásra is, persze ez is rajtad múlik.

Akármilyen hihetetlen, sokan ragaszkodnak a bajaikhoz, mert eszközzé válik a
betegség. Eszköz arra, hogy megkapják a szeretetet, a gondoskodást,
odafigyelést vagy még ezermilló dolgot amit úgy éreznek ezzel tudják
megteremteni. Jó nagy átverés ugye?
Mert minden van. Csak vannak dolgok, amikről lemondasz, áldozatot hozol,
azért hogy megkapd azt, ami amúgy is van. Jelen esetbe az egészségről, azért a
figyelemért, amit egészségesen is meg lehet kapni.
„Tudatos” Teljesítmény, eredmény,
elismerés
Életem egyik legmeghatározóbb területe. Az egészséggel nagyon is összefügg,
ugye ez nem vita tárgya.
Az önéletrajzomban is többször kitértem, a sport fontosságára. Ha te sportoló
vagy és mindent megtettél annak érdekében, hogy tökéletesen csináld, akkor
nagyon jó helyen vagy.
Maga a technikai tudás, mondjuk egy világbajnokságon már nem sokat ér,
mert ott alapvető. Ott mindenki jó, ott mindenki mindent tud, ott ez a
minimum.
A fejedben dől el a „nyerés” vagy a „veszítés”. Ha tudod, mit akarsz és bízol is
az eredményességedben, a sikeredben akkor eljött a te időd. Bízol magadban,
tudatosan tudod önmagad.
Én tudom, hogy fel fogsz állni a dobogó legtetejére. Amikor megismered
önmagadat a mozdulataidban, olyan tudatosságra tehetsz szert, ami a pályád
csúcsára fog emelni és ez nem tehetség vagy pusztán testi adottságok kérdése.
A gondolataid érzelmid át tudnak formálni, a tehetséged pedig mindig adott
volt, a nagy kérdés pedig az, mennyit mertél kihasználni ezekből a
készletekből.
Joggal tehetnéd nekem föl a kérdést, milyen sportokkal foglalkozok szívesen.
A válaszom az lenne, mindegyikkel amelyikben részt veszel, függetlenül attól
csapat vagy egyéni sportokról beszélünk. Egy csapatban is egyéniségek
vannak, viszont ha egy emberként tudnak érvényesülni, az mindenféleképpen
sikerre viszi a csapatot is.
A sportkarrier és siker kulcsa, ott lapul mindenkiben. Van aki tudja használni
és van aki nem meri. Te tudod használni és azt is tudom, már most elkezdted...

forrás: www.tudatosan.hu

Vedd kezedbe az irányítást...

Az enyém így kezdődött...
Néhány évvel ezelőtt feltettem kérdéseket, az életemmel kapcsolatban. Olyan
fontos kérdéseket, amelyekkel mindenkinek fel kéne tennie saját magával
kapcsolatban.
Felismerve felelősségemet, gyökeres változásra volt szükségem. Kezembe
kellett vennem az irányítást.
Ha valaki képes szeretni és vannak szerettei, magát is szereti, akkor a
legjobbat akarja mindenkinek.
Meg kellett kérdeznem magamtól és másoktól, mitől vagyok boldog? Mi az
ami engem boldoggá tesz? Mi a boldogság? Kaptam sok jó választ, kitűnő,
nagyszerű válaszokat, nem akarom őket kritizálni. Nekem egy tökéletes
receptre volt szükségem. Egy mindent átfogó válaszra.
Van nekem egy életem, amiért Én felelek. Én vagyok a felelős érte, hogyan
élem le. A végén nem akarok úgy emlékezni rá, hogy csinálhattam volna
máshogy, „egy kicsit mintha elbénáztam volna”.
Erre a válasz a „tudatos” életben rejlett. Ahol nincsenek határok. Bármit meg
tudok valósítani, mert tudok róla. Tudom hogy elérhetem és létrehozhatok
bármit, akadályok és kifogások nélkül.
A környezetem diktálta eddig az iramot, formálta az életemet. Változtatni kell.
Azt gondolom, az egész élet egy játék. A tudatosságunk és a környezetünk
irányításának a küzdelme. Sokat keresgéltem, de most már megvan. Képes
vagyok minden akadályt ugródeszkának használni.
Elég volt a keresgélésből!
Amikor tudatos vagy megérted a működést, megérted hogyan alakítottad ki
élethelyzeteidet és hogy változtathatsz is rajta, persze ha szeretnél.
Azt hiszed ez csoda?
Már keresnéd legszívesebben a menekülő utakat? Maradj mert a csodákat
azért találták ki, hogy megvalósuljanak. Te is egy csoda vagy, valósítsd meg...

A csodához, szerinted szerencse is kell?
„Szerencsének azt nevezzük, amikor a felkészültség találkozik az alkalommal”
– Elmer Letterman.
Okot és alkalmat, mindenre lehet találni, a jó és rossz érzéseidre is. Te
választasz.
Túl misztikusnak tűnik?
Hogy gondoltál a szexre ameddig nem próbáltad? miután csinálod,
természetessé vált. Amikor megismered magad, felkészülsz arra a
misztikumnak tűnő alkalomra. Ne komplikálj, tedd meg most. Alkalom
mindig van, csak meg kell tenned.
Bátorság!
„Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”  – Ady
Endre
Ez az oldal neked készült. Azért, hogy merj belevágni a
tudatosságba és ne ijedj meg egy kis információtól.
„Ha nekem sikerült, akkor bárkinek. Legyél bátor és merj játszani! Én is
merek, gyere velem...”

forrás: http://www.tudatosan.hu/

Ismerd meg önmagad...

Rajtad keresztül minden láthatóvá válik. Nyisd ki a szemed, merj
szembenézni  Önmagaddal. Éld az életedet tudatosan és ne tudatlanul. Tudj
róla hogy élsz!
Tudatosan éled az életed?
Voltak, valaha nagy álmaid, olyan megvalósítandó álmaid amiket már kiraktál
porosodni a polcra? Itt az ideje letörölgetni őket és megvalósítani!
„Bármi is legyen is, amire a figyelmünket fordítjuk, erősebbé fog
válni az életünkben.” - Stephanie Dowrick
A megoldás a kezedben van!
Vajon miért nem tudtad megvalósítani az álmodat?
A tudatos élet, lehetőségeket teremt, úgy ahogy neked és nekem is.
Mennyi idő szükséges a megvalósításhoz?
Az igazság „most” van a hazugság pedig mindig „akkor” és „ott”!!!
Rengeteg magyarázatot, kifogást tudsz felsorolni azért, hogy ne érd el a
céljaidat, álmaidat. Persze nem szándékosan, csak nem tudsz róla, hogyan is
lehetne másképpen, kifogások nélkül. Észre fogod venni: hogy ne kelljen többet a  problémákon dolgoznod

” Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.” és tényleg így van... a
halogatás nem vezet eredményre, tanulj meg úszni és ne a vizet
okold mert nem tart fenn.
Annál közelebb kerülsz a célhoz, minél beljebb haladsz önmagad felé. Ha
belegondolsz, milyen sok időt és energiát pazarolsz el arra, hogy kerülgeted a
megoldást és a problémákkal foglalkozol.
Itt az idő!
Látni és érteni fogod azt, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a folyamat
beindítható legyen, csak úgy, mint ahogyan én is látom évek óta. Ez
csodálatos kiváltság, de valójában a konkrét eredményekhez KEVÉS!
Ahhoz, hogy a folyamat Neked is beinduljon, több kell! Sokkal több! Te kellesz
hozzá! Legalább pici hajlandóság szükséges a változásra.
Neked is képesnek kell lenned arra, hogy létrehozd a szükséges feltételeket.
Legyél nyitott a szavaimra, égjen a tűz benned a megértés és raktározás iránt.
Hiszen a figyelmed nélkül mit sem ér az egész.
Ne hagyd ki!
Egy nap mindenki tudni fogja, hogy ez az energia mire képes. Egy nap majd
mindenki használni fogja. MOST azonban csak néhány előrelátó és néhány
kiváltságos látja és kapja meg a lehetőséget, hogy már MOST alkalmazza is. A
jövő rajtad keresztül valósul meg. mert részt veszel benne, a jövődben Te vagy
az állandó szereplő. Minden más...
Lázadj fel, vegyél részt a forradalomban, mert minden korszakot a
gondolkodásmódja határoz meg! Merj kicsit többet gondolni magadról, mint
amit eddig mertél, mert a legegyszerűbb megmagyarázni miért nem voltál
képes...
Összebilincselt kézzel, hogyan lehetnél szabad? A legszomorúbb, hogy nem is
látod a bilincseket, annyira megszoktad, annyira természetes, hogy foggal
körömmel ragaszkodsz is minden kellemetlen és biztonságosnak tűnő
helyzethez. Megmagyarázol minden bilincsedet, mit miért is csinálsz. De amit
magyarázni kell...    

Merj máshogyan!
A világ radikálisan megváltozott. Vele együtt nekünk is kell! Ha tartani akarod
a lépést, ne maradj le. Alig 100év alatt, az ipari és a szolgáltatási forradalom
időszakán is átjutott az emberiség és eljutott az információ világába! Ma a
tudás a legértékesebb tényező.
Ma már mindenki keresi kutatja önmagát és úgy szeretne érvényesülni mint
egyéniség. Keresi az információt amivel közelebb kerülhet saját magához.
Lázadj fel a régi gondolkozásod ellen és merd máshogyan csinálni, mint ahogy
megszoktad. Legyél tudatos az életedre, tudd hogy Te vagy a rendező.
Miért jó Neked, ha tudatos vagy?
A sakkhoz hasonlítanám. Képzeld el egy újszülött is képes a bábukkal játszani
és lépéseket produkálni. Egy tudatos sakkozó, aki ismeri a lépéseket,
figurákat, képes egy egész mérkőzést végigjátszani a fejében, „tudatosan”
lépkedni és bármikor győzni. Az élet sokkal egyszerűbb, mert a szabályokat Te
alakítod ki.
Az élet is ilyen, ha valamit elképzeltél már csak meg kell valósítanod. Valaki el
sem tudja képzelni, mi lenne jó neki. Tudnod kell, hogy bármire képes vagy
tudatosan. Hiszen ismered, hogyan működsz, ismered a saját szabályaidat,
működésed, tested. Meg fogod látni a lehetőségeket, mert minden adott a
környezetedben, már csak ki kell nyújtani a kezed és el kell venned.
Mivel folyamatosan csak reagáltál eddig a környezetedre ezért megszokásból
lettél beteg vagy szenvedtél, nélkülöztél. Hagytad, hogy mások irányítsanak.
Feláldoztad magad, mert fogalmad sem volt hogyan lehet máshogy is csinálni.
Azt hitted, hogy mindenki így csinálja, ez a helyes, ezért ezt érezted
természetesnek.
Most nélkülözés, önfeláldozás nélkül leszel Te is és a környezeted is boldog, a
végtelen lehetőségek között.
„A szokásnak akkora hatalma van az embereken, hogy nincs
szüksége az ész támogatására.” - Bernard le Bovier de Fontenelle.
Elfelejtetted mennyi lehetőség van benned. Belekerültél a sodrásba és eszed
ágában sincs megkérdőjelezni tetteid? Bambán csinálod a már „jól bevált”
dolgokat, mert mindenki azt csinálja. Szüleid, nagyszüleid, generációról
generációra. Testvéred, barátaid, munkatársaid. Egészen biztos, hogy az a
helyes amit másoktól tanultál?

forrás: www.tudatosan.hu

2011. június 24., péntek

Mert az élet szép és csodálatos




Mert az élet szép és csodás, ha nem annak látod akkor nem az élettel van baj, ugye tudod? Észre veszed a legapróbb dologban is milyen csodás legyen bármilyen egyszerű is az, hisz abban van a szépségének csodájának titka. Láss és élj, én nap mint nap mondom magamnak.

Igazoljon ez a két idézet a kedvencemtől...

"Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol."

"Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bűnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket." (Osho)

2011. június 23., csütörtök

Te vagy az életed irányítója


Szerencsés ez a mai nap, mert kezedbe vetted a sorsodat...

Úgy érzed sokszor, hogy életed filmjét mások írják helyetted? A főszerepet is elvették tőled, és olyan szerepeket kapsz, amiket nem szívesen játszol? Nem találod a helyedet, és csak nyűg az életed?

Élj most át egy csodálatos változást, gyönyörködj a természetben, és nezz szembe önmagaddal! Változz belülről, keresd meg az utadat, feladataidat, amikért itt vagy ezen a Földön, és meg fogsz lepődni, milyen nagyot változik körülötted a Világ. Ehhez nem árt, ha elfogadsz egy kis segítséget az elején, és eldobod a régi rossz szokásaidat, amik megakadályoztak a fejlődésben.

A terheket is jobb, ha leteszed, és nem cipekedsz többé fölöslegesen...

Nos, készen állsz? Biztos vagyok benne! Kezdd el újra írni életed filmjét,

változz vissza önmagaddá,

hiszen tudod: az Univerzum különleges gyöngyszeme vagy, és legyen Tiéd a főszerep! Legyél Te az üstökös életed égboltján!

És tedd ezt hittel, becsülettel! Aztán majd az út végén, mikor visszanézed a művedet, töltsön el boldog megelégedettséggel hogy sikerült, és hajolj meg mélyen a tapsnál! Tudd, hogy megérdemled.

És akkor én is meghajolok majd előtted Kedves Barátom, hogy megtetted...addigis örülök, hogy találkoztunk!!!