Hiába építesz Élmény-Barikádokat saját életed köré, ezzel befalazva és elérhetetlenné téve
Lényed igazságait..
Hiába álmodod magad mellé az évszázados fákat...A természetben rejlő Békességet...
Minden hiába. Saját Utadat csak ODABENT járhatod végig.
A szembenézéssel.
Nem ígérhetem, hogy könnyű lesz. Nem az.
Néha pokoli, néha majdnem halálos.
De talán bölcsebb az átmeneti fájdalomtengerben elmerülni, mint
teljes életünket rabságban és káoszban tölteni.
Persze ez is döntés kérdése. Bátorságé. Felvállalásé.
Vagy a végső kimerülésé, ami egyszerűen arra buzdít, hogy az egekbe kiáltsuk:
ELÉG VOLT!!!
És lépjünk, mert tényleg elég volt. A nyűglődésből a nyafogásból, a menekülésből.
Önámító hazugságainkból.
Rajtunk múlik, mikor tesszük késszé magunkat az indulásra...
...mert maradásunkkal nem teszünk mást csak sebeinket nyalogatjuk, és tagadjuk
Önmagunk előtt is, hogy ötletünk sincs, ki is lehetünk valójában...Szerepünket éljük,
nem Benső Valóságunkat. Jó ez így? Kinek? És meddig még???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése